Kicsit drága lenne itt egyedül lakni egy lakásban, mivel itt egy szoba annyi, mint otthon egy lakás kb. (az én lakbérem 150€ + gastos, az olyan 175-180€ jelent).
Épp ezért többen lakunk egy lakásban. Amikor kerestem a helyem, szempont volt, hogy ne legyen tömegszállás, mivel ugye még nem kellett idegenekkel együtt laknom, és így is nehéz alkalmazkodni, nem hogy úgy, ha 5-6-10 emberhez kell.
Ebben a lakásban hárman lakunk, az első hónapban egyedül laktam, aztán megérkezett az első lakótársam.
Első Lakótárs - Jessica from Mexico
Mexikóvárosból származik, 29 éves, mesterszakos hallgató az UPV-n. Animációt tanul, egész konkrétan most egy mesét csinál, tök jó, aranyos, tetszik ahogy rajzol. Igazi művészlélek, mert teljesen el van kalandozva, mindig. Nemrég megkértem, hogy tanítson meg nekem mexikói kajákat, mert szerettem volna szert tenni igazi mexikói receptekre és mert a Legényem kedvében akartam járni, mivel a mexikói konyha szerelmese meg az enyém.. ;)
Alapvetően kedves lány, mindenkinek megvannak a rossz tulajdonságai, neki is. Beszélgettünk múltkor, hogy mikor haza megy - ő is csak félévet marad - akkor össze fognak házasodni a vőlegényével. Ez olyan szép dolog, és úgy várja ő is. Aztán amikor kérdeztem, hogy és a gyerek? Hallani se akart róla! De a vicces az, hogy kb aznap este a vőlegénye is közölte vele, hogy házasság ÉS gyerek, nem akar várni, apuka szeretne lenni. Meg is mosolyogtam a dolgot.
Annyira nem szeret öltözködni, ez zömmel látszik is rajta, viszont kifesteni magát, annál inkább, csakhogy számomra nagyon szokatlan módon!! De amit szeret, az a főzés. Minden nap főz magának valamit.
Ami engem illet, tudok quesadillas-t csinálni! :) A salsa szószt is én csináltam. Itt lehet kapni paradicsomlekvárt, tökéletes alapanyag a salsa-hoz, plusz csili. Még a mexikói lány is megnyalta, mind a 10 ujját, szóval jól sikerült.

J. először nagyon nem volt szimpatikus, de próbáltam felülkerekedni azon, hogy:
meglátom, és máris leírom... =előítélet
Sikerült is, meginvitáltam egy sörre, aztán beszélgettünk. Az "együttélés" vele nem olyan vészes, bár egy kicsit antiszociális. De rendet tart, elpakol maga után, tisztának is mondható. Tehát egész jól megvoltunk, míg nem jött a 2-es számú lakótárs C.
Második Lakótárs - Celia from Spain, Andalusia
C. egy spanyol lány, nem tudom hány éves, de ő is mesterszakos az UPV-n. C. számomra kifejezetten idegesítő személyiség, mert nincs tekintettel a másikra. Nagyon hangos, zajos, én is bagoly vagyok, de nem bömböltetem a tévét az éjszaka közepén, hogy a másik véletlenül se tudjon aludni.
Ami a legjobban zavar benne, hogy ő nem otthon érzi magát ebben a lakásban, hanem úgy érzi, csak ő lakik itt. Neki mindenből több kell, főleg helyből. Szinte az egész konyhát befoglalja. Nyugalom, nem csak nyafogok, szólok neki mindig, amikor problémám van vele, de akad bőven, sajnos. Rendetlen, nem pakol el maga után, csak napokkal később, ésatöbbi.
Anyukám szerint kedves, megpróbál barátkozni stb, stb, én is kedves lennék, ha kétszer tesz nekem szívességet a másik, de nem leszek rosszindulatú.
Ő egy évig fog itt tanulni, ő is művészetet tanul, de ő annyira nem művészlélek. Szeret öltözködni, szereti a divatot. Vegetáriánus, de rengeteget eszik. Nem is csoda, annyi gaztól én is éhes lennék egyfolytában! Ja és dohányzik... a szobájában.. jó, hogy nem dohányzó a lakás... Persze erről is beszéltem már vele, J. is beszélt vele, de mintha minden egyes alkalommal kiesne a fejéből...
De nem balhézunk, remélem így is marad. Csendben élünk egymás mellett.
Szóval, ők a lakótársaim. Spanyolul beszélünk, angolul nem, C. nem annyira beszéli. J. igen, de vele is csak akkor beszélünk angolul, ha nem bírom elmondani a mondókámat spanyolul.